Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy konspirátor feljegyzései | Idézet 1. - A demokrácia pokla

2011.06.26

 

Demokrácia – a tömegek uralma. A demokrácia a legkifinomultabb diktatúra, melyet ez idáig kitaláltak. Hiszen mi is a lényege? A közös döntéshozatal. Látszólag. Valójában a felelősök elrejtőzése.


A tömeg akarata, a tömeg dönt, a tömeg kormányoz, a tömeg szavaz. Ostoba szlogenek, amik semmit sem takarnak.


Először is, egy szavazás (akár parlamenti, akár népszavazás) információk alapján történik. Ezek az információk sohasem első kézből vannak. Soha nincs mögötte tapasztalat, valóság, bizonyosság. Megszűrt, elferdített, kiforgatott, nem teljes, kozmetikázott információk alapján születnek a (látszólagos) döntések.


Igazán csodálatos, amikor emberek tűntetnek az atomerőművek ellen, miközben nincs köztük senki, aki tudná, mi az atom, mi a fúzió, mi a reaktor…


Tízmillió emberből hány tudja egész pontosan, hogy mivel jár csatlakozni a NATO-hoz vagy belépni az EU-ba? Egy? Kettő? Egy se?


A tömegek nem uralkodnak a demokráciában, és nem is uralkodhatnak. Hiszen milyen információk, milyen képességek, milyen szakértelem alapján lehetne rábízni a döntések súlyát és felelősségét az úgynevezett utca emberére? Vagy az úgynevezett államfőkre?


Az Egyesült Államok elnöke az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoka. De milyen jártasság, milyen kompetencia alapján? Mire föl? Honnan ért hozzá? A világ legnagyobb hadiereje egy dilettáns parancsait követi?


Ártatlan és naiv gyermekkoromban időről-időre elgondolkodtam azon, hogy vajon biztos-e, hogy Kádár János a legokosabb, legerényesebb, legnagyszerűbb ember Magyarországon? Ugyanilyen gondolataim voltak Leninnel és Brezsnyevvel kapcsolatban.


Brezsnyev halálakor általános iskola hatodik osztályába jártam. Élő egyenes adásban temették, a tanítást is felfüggesztették arra az időre. Döbbenten néztük a fekete-fehér Junoszt tévét, a technika tanár párás szemekkel motyogta maga elé: „Most mi lesz velünk?”. (A tanárbácsi egyébként, talán épp a temetés kiváltotta sokk hatására, pedofil lett, és börtönben végezte.)


Brezsnyev után Andropov következett a Szovjetunió élén. Bizonyára ő volt annak a hatalmas országnak a második legokosabb, legrátermettebb, legerényesebb, legbölcsebb, legkiválóbb embere. Minden bizonnyal.


Jimmy Carterről állandóan azt hallottam, hogy ő a mogyoró-király. Ez nagyon szimpatikussá tette, mivel szerettem a mogyorót, főleg a sósat. Gondoltam, aki mogyorót termel, az rossz ember nem lehet.


Nos, mint látható, akkoriban még ideálisan együgyű állampolgár voltam.


Valahol a történelemben véget ért a vezetők kora, leáldozott a csillaguk. Gyakorlatilag bárki, akinek nevét felhozhatjuk példaként, az ókortól máig, nem vezető volt, hanem intézmény. Nem döntéshozóként lépett fel, hanem valaminek, valakiknek a képviselőjeként, arcaként.


Az ősi korban még látni lehetett a vezetők tetteit, és felelősségük nem lehetett vita tárgya. Egy nomád, barbár törzs vezetője emberi lény volt, nem pedig intézmény. Ha egy államfő nem vezető, hanem intézmény, cselekedeteit nem lehet megfigyelni, felelősségét nem lehet megállapítani. Nyilván ez is a cél.


Valamikor régen az uralkodók a sereg élén lovagoltak a csatában. Azután egy domb tetejéről figyelték a húsdarálót. Még később már kíváncsiak sem voltak rá, és a csata környékére sem mentek el. Az „ezer elesett katona” vértelen számként jelent meg a papíron, nem hallatszottak a sikolyok, nem voltak szagok.


Krónikák és régészeti leletek alapján próbáljuk rekonstruálni a történelmet, megtudni, ki mit tett, levonni a szükséges tanulságokat. Ez egy vicc. A tévedés lehetősége nem nagy, hanem garantált. Egy cserépdarabból messzemenő következtetéseket levonni meglehetősen merész és bizarr, a krónikások pedig a kor firkászai voltak.


Ki felelős a római birodalom bukásáért? Ki felelős az inkvizícióért? Ki felelős a francia forradalomért? Ki felelős a második világháborúért? Ki felelős az iraki háborúért? Ki a felelős szeptember 11-ért? Ki a felelős a tegnapi merényletért, és a mai hibás döntésért? Megállapíthatatlan.


A demokrácia első ránézésre jól hangzik: közösen hozzuk a döntéseket. Második ránézésre látható, hogy ez nem igaz, és nem is lehet igaz, mert nem lenne hasznos.


Mindenki hozzáadja a saját, egyéni nézőpontját, így sokféle meglátást mérlegelhetünk, átfogóbb képet kaphatunk, és olyan döntést hozhatunk, ami több embernek jó. Ez a látszat. A valóság az, hogy csak akkor kell a szavazás, amikor nem ismertek a tények, és/vagy a felelősséget senki nem akarja vállalni.
Ha portrét akarunk rajzolni, a ceruzát a szükséges módon kell vezetnünk a papíron. Egy autót sem lehet demokratikusan vezetni. Egy háztartást sem. Egy országot végképp nem.


A demokrácia tehát nem egyéb, mint a diktatúrának egy kifinomult formája, amely elrejti a felelősöket, mert látszólag mindenki felelős.


Természetesen nem a nyílt diktatúra lenne a megoldás. Az még rosszabb, mert még kényelmetlenebb. Látszólag egy ember kénye-kedve szerint történik minden, akinek inkompetenciája, alkalmatlansága legendás, döntéseinek megalapozatlansága nyilvánvaló, mégsem lehet ellene fellépni.


Mit jelent az, hogy valaki felelős? Azt jelenti, hogy grimaszt vág, mutatván, hogy ő most szomorú? Dehogy.


Ha én leverem az asztal végében álló poharat, az összetörik, kiömlik belőle, ami benne van, akkor a felelősség felvállalása az, hogy összeszedem a szilánkokat, felmosom a kőlapokat, a saját pénzemből veszek egy ugyanolyan poharat, a saját pénzemből pótlom, amit kiöntöttem, és ha tettem okozott valakinek valamilyen nehézséget, azt helyrehozom. Ez a felelősség. Ami ez alatt van, az nem az.


Tehát, ha valakit anyagi kár ér egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek a saját pénzéből kell őt kárpótolnia. Ha valaki megbetegszik vagy megsérül egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek meg kell őt gyógyítania. Ha valaki meghal egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek fel kell őt támasztania. Ez a felelősség. Minden, ami ez alatt van, az nem az.


Az Oblivion (kedvenc videojátékaim egyike) úgy ér véget, hogy az ifjú császár feláldozza életét a népéért. Bár az Oblivonban vannak kifejezetten hangulatos részek, szörnyek, zombik, vámpírok, farkasemberek, vér és csonkolás, ezen a ponton jól látható, hogy ez csak mese. Egy uralkodó, aki feláldozza magát a népéért? Haha! Ugyan már!


Arról nem is beszélve, hogy az ifjú császár értett valamihez. Ő volt a birodalom leghatalmasabb mágusa.


Tehát nincs tömegek uralma. Rátermett, minden képességgel és szakértelemmel rendelkező, megfelelően tájékozott vezetőre van szükség, aki személyes bizonyosság (tapasztalat, nem meggyőződés) alapján hozza a helyes döntéseket, és teljes felelősséget vállal értük. Ez az, ami előre vinné az országokat és a világot, nem a demokrácia.