Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A téboly katonái | Idézet a könyvből

2009.06.21

 

jeghegy.jpg

Ameddig csak szem ellátott, jéghegyek és jégfoltok tarkították a Grönlandi-tenger sötét, dermesztően hideg vizét. Grönland keleti partjai mentén testes, roppant tömegű jégtörőhajó haladt észak felé, a pólus, a Földrajzi Északi-sark irányába. A part 98 kilométerre volt tőle, a legközelebbi vízi jármű – norvég halászhajó – hét kilométerre. Utána, befelé a Grönlandi-tengeren, sokáig semmi, sem hajó, sem ember.

 

            Magányos kajak siklott a vízen. A sötétbarna, törékeny kis csónak egyetlen utasát vastag overall, fülvédős szőrmesapka és vastag sál óvta a fagyhaláltól. Vastag kesztyűjében biztos kézzel fogta az evezőt, száját és orrát a sál takarta, szemét gleccserszemüveg, amely a széltől, a jégdaraboktól és a hóvakságtól védett. Külső szemlélő őrültnek vélhette, hogy egymaga kimerészkedett egy vékony kis csónakon a nyílt tengerre, 110 kilométerre a legközelebbi embertől, menthetetlenül magára hagyatva minden leselkedő veszéllyel.

 

            A tenger nyugodt volt, a víz még csak nem is fodrozódott. A mindent átható csendet csak a jég távoli morajlása és a kajak haladása törte meg. Az evezőlapát minden csapásakor megnyikordult a csónak, egész hosszában, az elejétől indulva a legvégéig. Donald Crowley még hetven métert evezett, azután evezőit keresztben felfektette a csónakra, maga elé. Már nagyon fáradt volt, az erőfeszítéstől égtek az izmai. Körbenézett, feltekintett az égboltra. A kajakban ülve fogalmat alkothatott a végtelen jelentéséről. Háromszáz méterre északkeletre jéghegy lebegett a tengeren, harminc méterrel magasodva a víz színe fölé. Crowley néhány nagy levegőt vett, marokra fogta az evezőt, és megindult a jéghegy felé. Tempósan evezett, mintha nem is lenne fáradt, pedig a karjait már alig érezte.

 

            Crowley a vízbe merítette a csónak jobb oldalán az evezőlapátot, így fékezve azt. A kajak orra lágyan érintkezett a jéghegy oldalával. A férfi előrenyúlt és megérintette. Szerette megérinteni ezeket a jéghegyeket.

 

            Aztán dörgedelmes reccsenést hallott a magasból. Tudta, mit jelent. Az evezőt beledöfte a jéghegy oldalába, és amennyire csak bírta, ellökte magát.

 

            Hátrasiklott néhány métert. Közel ahhoz a helyhez, ahol az imént volt, jégdarabok hullottak a vízbe. Bármelyik elég lett volna ahhoz, hogy széttörje a kajakot, vagy öntudatlanságba taszítsa a férfit.

 

            Jégpermet terítette be a csónakot, néhány éles jégszilánk a gleccserszemüvegről pattant le. Hullám csapott át a kajak orrán.

 

            A férfi belevágta az evezőlapátot a vízbe, és teljes erejéből megtolta hátrafelé a csónakot. Nagyobb jégdarabok is jöhetnek még, akár ház nagyságúak is, amik menthetetlenül felborítják vagy elsüllyesztik.

 

            Amitől tartott, bekövetkezett. Néhány méterre előtte jó háromtonnás jégdarab érkezett a vízbe, akkora hullámot keltve, ami felborította a kajakot.

 

            A csónak alja az ég felé meredt, Donald Crowley, az Illuminátusok Rendjének Ismeretlenje a víz alatt volt. Semmit sem látott. Szilárdan ült a kajakban, a lábai beakasztva és kitámasztva a csónak orrában, törzsét vízhatlan ponyva ölelte körbe, szorosan rögzítve a csónakhoz, megakadályozva ezzel, hogy víz kerüljön a csónaktestbe. Hallotta, ahogy hatalmas tömegek zuhannak a vízbe. Vakon, a víz alatt, evezni kezdett, hogy eltávolodjon a jéghegytől.

 

            Elfogyott a levegője, nem várhatott tovább. Beállította az evezőt, aztán egy határozott mozdulattal fellökte magát a víz felszínére. A kajak visszafordult, most az alja volt a vízben. A férfi letépte arcáról a vizes sálat, hogy levegőt kapjon. Megnézte a hegyet. A víz még hullámzott, de már elmúlt a veszély.

 

            Odább evezett néhány métert a biztonság kedvéért, majd megállt. Feltette az evezőt a csónak oldalára, majd levette a fejéről a szőrmesapkát. A vastag szőrme rendesen megszívta magát vízzel, ezt már nem volt tanácsos a fején tartania. Ledobta az evező mellé. A levegő tiszta volt, és fájdalmasan hideg. Crowley szétnyitotta overallja felső részét, és benyúlt a belső zsebébe. Egy földimogyorós csokoládét vett elő. Az expedíciók részére készített édességet kesztyűben és foggal is könnyedén ki lehetett bontani. A férfi megette a csokoládét, közben kipihente magát az út folytatásához. A Földrajzi Északi-sark felé tartott, oda, ahol zajlik a jég, és ahol csak a jégtörő hajók közlekedhetnek.

 

            A férfi elindult a sark felé. Néhány méter után helikopter kerepelésére lett figyelmes. Megállt, felnézett az égboltra. Egy Westland Sea King helikopter tűnt fel az égen. Az 1 230 kilométeres, nagy hatótávolsággal rendelkező, huszonnégy személy szállítására alkalmas, minden időjárásban, nappal és éjszakai is használható helikopter a szokásos sárga helyett élénkpiros színt kapott, hogy jobban elüssön a környezetétől. A Sea King egyenesen a kajak felé tartott. Crowley felismerte: az ő helikoptere, a jégtörő hajóról jött érte. Ez csak egyet jelenthetett: Guy Botha megérkezett, a hajón várja.

 

            A helikopter huszonöt méterrel a kajak fölött lebegésre váltott. Rácsos mentőkosarat engedtek le. A férfi belekapaszkodott a kosárról lelógó hevederekbe, majd felnézett, és amikor tekintete találkozott a csörlő kezelőjével, bólintott. A csörlőkezelő megnyomott egy gombot a kezében tartott távirányítón, és Crowley a kajakkal együtt elindult felfelé. Nem kellett különösebben erőlködnie, a csónakja nem érte el a tíz kilót. Húsz másodperccel később a helikopterben volt. Az ajtó bezárult.

 

            – Uram! – szólalt meg a csörlő kezelője katonás hangon. – A vendég megérkezett.

 

            Crowley bólintott. A helikopter teljes sebességgel indult meg a jégtörőhajó felé. A férfi kiszabadította magát a kajakból, leült az egyik ülésre az ablak mellett, és lenézett a tengerre.

 

            – Milyen volt az útja, uram?

 

            – Eseménytelen – mondta a férfi.

 

            – A sarkvidéki kajakozás az extrémsportok király, uram! Nem hiszem, hogy bármi ennél veszélyesebb lehet! Ha baj van, nincs segítség!

 

            Crowley most először fordult felé. Meghatározhatatlan korú, magas, kisportolt, markáns arcú, a jéghideg széltől és a sós víztől cserzett bőrű, hűvös, kék szemű férfi. Rekedtes, nyugodt hangon beszélt. A nyugalmas soha nem hagyta el. A jéghegynél történt dolog a számára még csak kaland sem volt. A vérnyomása egyetlen ponttal sem ment feljebb.

 

            – Egy férfi próbálja ki magár – mondta Crowley röviden.

 

            – Igaza van, utam! Milyen felszerelést használ?

 

            – Csokoládé, víz, bicska.

 

            – Rádió?

 

            Crowley nemet intett a fejével.

 

            – Nem túl kockázatos ez? Igaz, hogy van helyzetjelző a kajakban, de azzal nem lehet segítséget hívni, uram!

 

            – Egy férfi ne hívjon segítséget.

 

            A csörlőkezelő kinézett az ablakon. Jégtáblák, jéghegyek fölött suhantak.

 

            – Kemény világ ez, uram – jegyezte meg. – Nem embernek való, az biztos.

 

            A férfi nem reagált, nem tartotta fontosnak. Elfordult, nézte a tengert.

 

            Negyven perc múlva a helikopter leereszkedett a Viking-7-es jégtörőhajó helikopterrámpájára. A csörlőkezelő félrehúzta az ajtót, Crowley könnyedén kiugrott a földre, felkapta a csónakját, és ruganyos léptekkel indult a tatfedélzet lépcsője felé.

 

            Guy Botha a hajó kapitányi ebédlőjében ült, és orosz teát ivott kézzel festett porceláncsészéből. Türelmesen várakozott, nem olvasott, nem nézelődött, csak itta a teát, és a Nagy Mutatványon elmélkedett.

 

            Donald Crowley betette a kajakját a hajójavító-műhelybe, azután a kabinjába ment, és az overallt bakancsra, farmerre, kockás ingre és bőrdzsekire – kedvenc ruhadarabjaira – cserélte. Átment a kapitányi ebédlőbe. Amikor belépett, Guy Botha letette a csészét az asztalra, és felállt. Kezet fogtak, majd mindketten leültek.

 

            – Jó volt evezni? – kérdezte Botha. Nem szerette, hogy Crowley kockára teszi az életét, mert ha meghal, nagyon nehéz lenne pótolni, de megértette, hogy az evezés létszükséglet Crowley számára, és ha nem hagy neki elegendő szabadságot, abból csak baj lesz.

 

            Crowley bólintott. Nem volt a szavak embere.

 

            Felragyogott Botha arca.

 

            – Don! Omlaszd össze a világgazdaságot! – mondta. Nem sokat kertelt, de Crowley ezt szerette.

 

 

 

 
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

duncanshelley.konyvek@gmail.com

(Szerkesztő, 2010.06.07 19:40)

Kedves Nemértem Elek!


Ha az idézetet nem érted, javaslom, hogy olvasd el az egész könyvet (illetve a trilógiát). Garantált, hogy minden megvilágosodik előtted.

A majmok bolygója kifejezéseddel mondjuk sajnos egyet kell értsek...

Seholfalva

(Nemértem Elek, 2010.05.07 17:26)

"Don! Omlaszd össze a világgazdaságot!" - ohhhhh, hogy ha most leírnám, mire gondolok, a moderátor kitörölné... komolyan, ez a sárgoly(h)ó a majmok bolygója...